Egyéb

Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 20 (225.) szám. 2017. október 31.
Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea.   |   Kiadás éve: 2017

EZ volt 2017 október FOLYAMÁN

ELISMERÉS

 *Papp Tihamér ferences szerzetes, egykori beregszászi plébános részesült idén a Pásztor Ferenc-díjban, amely minden év októberében egy olyan személyt illet, aki áldozatos munkájával, szolgálatával hozzájárult a beregszászi római egyházközség életének kibontakozásához.

*A megyei közigazgatási hivatal nevében Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője a Tiszapéterfalván megrendezett folklórfesztiválon elismerő oklevéllel tüntette ki Kovály Csillát, a Tiszabökényi Kultúrház igazgatóját, a helyi Tiszacsillag Leány- és Asszonykórus művészeti vezetőjét és Nagy Anikót, a Kárpátaljai Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttes énekesnőjét. 

Fontosabb események, rendezvények

 2017. október 1.  Csongoron a helyi református egyházban a Húszéves Bethesda szenvedélybetegeket mentő misszióra emlékeztek.

2017. október 1. Megrendezésre került a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye soron következő nőszövetségi csendesnapja a szinte zsúfolásig megtelt, nemrég felújított tiszakeresztúri református templomban. Az áhítat után Zán-Schramm Ibolya, a nőszövetség megyei elnöke köszöntötte a programban részt vevő vendégeket.

2017. október 1. Kerékpárokat kapott a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum. Az ajándékot Gelei Botond, a Petőfi Program ösztöndíjasa, a Dr. Gelei József Alapítvány létrehozója adta át Tóth Jenőnek, az iskola vezetőjének.

2017. október 2. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács ingyenes idegenvezető képzést indított a Miniszterelnökség dr. Grezsa István által vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinálásáért felelős kormánybiztossága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

2017. október 2.  Remete és hatujjú (RH+) – című darabot adta elő a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.

2017. október 6. Az aradi vértanúk napján színvonalas, s egyben megható műsorral emlékeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai a főiskola átriumában. Hasonló megemlékezést tartott a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete a beregardói Perényi-kastély udvarán.

2017. október 6. Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmondnak, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának a szobránál tartotta központi megemlékezését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról. A rendezvény ünnepi szónoka, Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Barta József, az ünnepséget szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese.

*Ungváron a város magyarsága a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében Zubánics László, történész, az UMDSZ elnöke, a KMMI elnöke, Dupka György történész a szervezet elnöke emlékezett és koszorúzott az aradi vértanúk emléknapja alkalmából a Kálvária temetőben Szegelethy János honvédhadnagy sírjánál.

2017. október 6-8. Harmadik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Magyar Diáktábort, amelynek helyszínéül a balazséri Béthel konferenciaközpont szolgált.

 2017. október 7. Az új oktatási törvény hetedik cikkelye miatt tartott soron kívüli -tiltakozó-közgyűlést a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.

2017. október 8. Az V. Bethlen-nappal zárta fesztiváljai sorát a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Huszton.

2017. október 8. Ungváron, a Színház téren a XVI. Interljaljka–2017 Nemzetközi Bábszínházfesztivál megnyitója alkalmából bemutatták a Mesterek mesés városa című darabot.

2017. október 5–6. Ungváron a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban Kelet- és Közép-Európa a kulturális törésvonalak mentén a XI–XII. században: dinasztiák, háborúk, vallások címmel tartottak nemzetközi tudományos konferenciát a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány és az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete szervezésében. A rendezvény résztvevőit Fülöp Andrea konzul (Magyarország Ungvári Főkonzulátusa), dr. Spenik Sándor igazgató (Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete), Dr. prof. Kiss Éva tanszékvezető (Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék) üdvözölte. A konferencia résztvevői megtekintették a Közép-Európai Kulturális Intézet A Szent László emlékezete című kiállítását.

2017. október 6–8. Családi hétvégét tartott a Kárpátokban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete.

2017. október 7. A Tiszapéterfalvai Kultúrházban lezajlott a XXVII. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), a Magyar Értelmiségeik Kárpátaljai Közössége (MÉKK), a megyei állami közigazgatás művelődési főosztálya, nemzetiségi és vallásügyi főosztálya, a Nagyszőlősi járási állami közigazgatási hivatal és a Tiszapéterfalvai Községi Tanács szervezésében. A rendezvényt Zubánics László, az UMDSZ elnöke nyitotta meg. A jelenlévő fellépőket Dupka György, a MÉKK elnöke, Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője, Szabó Tibor, az UMDSZ művelődési szakbizottságának elnöke és mások üdvözölték. A seregszemle mintegy 400 résztvevője a magyar népzene, néptánc és népdal kincseiből adott ízelítőt, a legjobbak értékes jutalomban részesültek.

            2017. október 8. A beregszentmiklósi várkastély udvarán megtartották a Pro Arte–Munkács civil szervezet által szervezett IV. Kárpátaljai Nemzetközi szobrásztábor záróünnepségét. Matl Péter, a szervezet elnöke elmondta, hogy az Ole Videbæk Dániából, Said Ahmedi Iránból, Piotr Brozek Lengyelországból, Balanyi Zoltán Magyarországról, Rhea Marmentini Spanyolországból, Ivan Demjan az ukrajnai Velétéről ifj. Hidi Endre Nagydobronyból érkezett. A 6 résztvevő két hét alatt komoly műveket formált, amelyek a jövőben megyénk különböző településeire (Veléte, Gut, Palágykomoróc a munkácsi járási Nádaspatak/Trosztjanicja) kerülnek. Köszöntötte a művészeket Szerhij Hajdaj, a Munkácsi Járási Közigazgatási Hivatal elnöke, aki a márványtömböket biztosította, Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, megyei képviselő, Fülöp Andrea Magyarország ungvári konzulja. Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője megígérte, hogy jövőre az V., jubileumi tábor megszervezéséhez csatlakozik a művelődési főosztály is.

2017. október. 5-6. Budapesten a Forrás Galériában Dupka György, a MÉKK elnöke megnyitotta Klisza János ungvári festő kiállítását.

2017. október 11.  Első alkalommal rendezett tudományos konferenciát a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az alkalmat a 2017-re meghirdetett Szent László-év szülte, melynek célja a királyunk üzenetének átadása a mai kor emberének. Megnyitó besdzédében Majnek Antal munkácsi megyéspüspök végül a szentéletű uralkodóról is mondott néhány szót, kiemelve: „Lászlót harcosként ismerik, mégis a békét szerette”. Az összegyűlt tanárokat, hallgatókat, érdeklődőket Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem tanszékének vezetője köszöntötte. Ezt követően előadást tartott: Solymosi László történész, akadémikus, Lakatos Balla Attila, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye régésze, történésze, Braun László főiskolai oktató (II. RFKMF), Székely Gusztáv, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola történelemtanára, Kész Barnabás főiskolai tanár (II. RFKMF), Pirigyi Gergely történelem szakos hallgató. Zárszóként Molnár János beregszászi esperes-plébános hangsúlyozta: „Legyünk büszkék szentéletű királyunkra, és ne úgy tekintsünk rá, mint a középkor egyik uralkodójára, hanem mint egy példaképre, aki a mai kor emberének is üzen.”

            2017. október 12-19.  Berekfürdő és Csíksomlyó után ez alkalommal Beregszászban szerveztek hálózatépítő konferenciát október a Kárpát-medencei magyar lelki segítők számára. A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság, a Károlyi Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) által szervezett eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

            2017. október 13. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium hetedikesei megrendezték a tanintézmény végzőseinek immár hagyományossá vált szalagavató ünnepségét. A remény zöld szalagjával húsz diákot avattak hivatalosan is végzős gimnazistává.

            2017. október 15. A kárpátaljai és ukrajnai keresztyének a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepelték Nagykomjáton.

            2017. október 13-14. Hagyományőrző szüreti mulatságot rendeztek Mezőkaszonyban, Mezőváriban és más településeken a fiatal házaspárok kezdeményezésére. A résztvevők csősztánccal, tombolasorsolással, táncos mulatsággal ünnepelték a bőséges termést.

2017. október 14.  Református ifjúsági délután Beregszászban a KRISZ szervezésében. A délután folyamán az ifjúsági rendezvény résztvevőivel, közel 500 fiatallal egy szabadtéri „Flashmob”-ot (villámcsődület) mutattak be.

2017. október 14. Harmadik alkalommal rendezték meg a Nagyberegi Csipkebogyó- és Beregiszőttes-fesztivált Nagyberegen. Az esemény főszervezője az Együtt Beregért civil szervezet, a társszervező a helyi polgármesteri hivatal és a református egyházközség volt. A köszöntők után egy már szintén hagyománnyá vált momentummal folytatódott a rendezvény: díszpolgárrá avattak olyan személyeket, akik sokat tettek/tesznek Nagyberegért. 2015-ben Füzesi Magda költőnő, 2016-ban Fulga Erzsébet gyermekorvos és Antónikné Polónyi Katalin népművész kapta meg a megtisztelő címet. Idén a településért érdemben tevékenykedő három személyt is díszpolgárrá avattak: a pedagógus Polczer Irént és Polczer Endrét, valamint Kiss-Pálóczi Idát. A fesztivál Sebestyén Márta népdalénekes és Andrejszki Judit csembalista koncertjével zárult a református templomban.

2017. október 14. Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja részt vett az Ukrán Honvédők Napja alkalmából szervezett ungvári megemlékezésen. Ennek keretében a megyei és városi vezetők, a rendvédelmi szervek parancsnokai és a Kárpátaljára akkreditált külképviseletek vezetői is elhelyezték az emlékezés virágait az ungvári Kálvária temetőben lévő Örökmécses emlékműnél.

2017. október 14-15. A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége a hónap folyamán elindította a néptáncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében létrehozott mentorprogramot. Ennek lényege, hogy a már működő kárpátaljai táncegyüttesekhez havi rendszerességgel anyaországi szakemberek járnak ki, akik segítik az adott csoportok fejlődését és előrehaladását az autentikus magyar néptánc világában. A mentorprogram első alkalmait a felső-Tisza-vidéki szórványtelepüléseken tartották meg: Técsőn, Visken. A szakmai segítségnyújtást itt a budapesti Hagyományok Háza munkatársai – Babinecz Sándor és Németh Nóra végzik. Október 22-én a beregszászi Rezeda Néptáncműhelyben is elindult a mentorprogram, amely Csontos Anna és Vámosi István a Debreceni Népi Együttes koreográfusainak vezetésével folyik. A tervek szerint november 4-én Csapra érkezik egy néptáncos oktatópáros, Lagzi Veronika és Juhász Attila.

2017. október 15. Az egykor európai hírű szobrász-modellőr Schossel András öntöttvasból készült, művészi értéket képviselő síremléke, a körülötte lévő többi csodálatos öntöttvas síremlékkel és egy vaskereszttel együtt nyomtalanul eltűnt a Munkácshoz közeli Frigyesfalva (Фрідешово) elvadult római katolikus temetőjéből. A vasgyűjtők ezúttal pótolhatatlan értéket tüntettek el. A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete a Bethlen Gábor Alap támogatásával, Emma Ruszin szobrászművész betonból formáztatta újra az öntöttvas síremlék pontos mását, rendezték a terepet és felállították az emlékjelet, hogy Schossel András tisztelői megtalálhassák a művész sírját és leróhassák kegyeletüket. A pótolt síremlék ünnepélyes felavatásán beszédet mondott Kovácsik Antónia ungvári magyar konzul, Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke, Szerhij Hajdaj, a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Kopriva Attila, a művészettörténet kandidátusa, a Kárpátaljai Művészeti Főiskola tanszékvezető tanára Mikola Dub, Kölcsény (Кольчино) nagyközség polgármestere, Emma Ruszin szobrászművész.

2017. október 15. Gáton hagyományőrző szüreti bátyusbált rendeztek. A talpalávalót a Két Kanál együttes szolgáltatta.

2017. október 19–22. Több napos program keretében Kijevben átadták a Magyar Házat. Megnyitó beszédet Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa tartott.

2017. október 17. Lilija Hrinevics oktatási miniszter kárpátaljai pedagógusokkal és oktatási vezetőkkel egyeztetett Kijevben az új ukrán oktatási törvénynek a nyelvhasználatot szabályozó, a nemzetiségek nyelvén folyó tanítást ellehetetlenítő 7. cikkelyéről. A jelenlévő kárpátaljaiak kitartottak amellett, hogy a szülőknek meg kell őrizniük a jogot, hogy maguk választhassák meg az oktatás nyelvét gyermekeik számára.

            2017. október 19. „Utaidat, mutasd meg nekem!” címmel rendezett a GörögKör és az Ortutay Elemér Szakkollégium görögkatolikus egyháztörténeti konferenciát Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Emellett egyházi és világi méltóságok jelenlétében megszentelték a Beregszászban épülő Ortutay Elemér Szakkollégium alapkövét.

2017. október 19. Az új oktatási törvényről egyeztetett Balog Zoltán, a magyar emberi erőforrások minisztere Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel Kijevben.

2017. október 20. Budapesten a Duna palotában a DigiSun stúdió bemutatta a Kárpátaljai Tragédia című filmet. Mások mellett Hajduk Márta, a film rendezője üdvözölte a vendégeket, a 93 éves tiszabökényi Fóris Kálmánt, továbbá dr. Bognár Zalán történészt és a dokumentumfilm elkészítésében közreműködő személyeket. A filmet dr. Szakály Sándor történész mutatta be. dr. Dupka György történész, a film egyik szereplője rövid tájékoztatót tartott a kárpátaljai magyarság újabb tragédiáiról, az új oktatási törvény elfogadásának belátható következményeiről. Közreműködött a tiszabökényi Tiszacsillag kórus Kovály Csilla vezetésével.

2017. október 21.  Londonban lépett színpadra a sárosoroszi Holozsai Eszter, a Virtuózok kárpátaljai nyertese. A Virtuózokban való szereplése eredményeként az Armel Opera Festival jóvoltából nemzetközi bemutatkozására is lehetőséget kapott. Így London Mozart Players kíséretében léphetett fel a zenekar állandó koncert helyszínén, a St. John evangélikus templomban.

2017. október 21. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében újra kezdetét vette a tehetséggondozás a következő központokkal: Ungvár (koordinátora Kulin Judit), Nagydobrony (koordinátora Molnár Erzsébet), Bátyú (koordinátora Szántó Edit és Bajusz Erzsébet), Munkács (koordinátora Horvát Ivett), Tiszaújlak (koordinátora Simon József), Aknaszlatina (koordinátora Benedek Imre), Beregszász (koordinátora Snicer-Pobránszky Gabriella), Mezővári (koordinátora Bíró Éva).

2017. október 22. A beregszászi Európa-Magyar Házban megrendezett októberi KVIT-műhely témája: Ki segít a gyógyítón? (beszélgetés Franz Kafka Egy falusi orvos című novellája kapcsán). A találkozó során megtekintették Koji Yamamura animációs filmjét.

2017. október 23. Ungváron a Dayka Gábor Középiskolában koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak. Mások mellett dr. Dupka György történész rövid előadásában emlékezett az 1956-os forradalom magyarországi és kárpátaljai hőseire.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Felsőfokú Szakképzési Intézet tanárai és diákjai is megemlékeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulójáról.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében tartott megemlékezés keretében Dr. Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere megkoszorúzta az  1956-os forradalom emléktábláját, majd részt vett az intézet diákjai által szervezett megemlékezésen.

Ungváron, a Posta téren lévő ’56-os emlékműnél Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja köszöntötte a forradalom évfordulója alkalmából szervezett ungvári megemlékezés résztvevőit. Mások mellet ünnepi beszédet tartott Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Henagyij Moszkal kormányzó, az ’56-os túlélők részéről pedig Milován Sándor. Ezt követően elhelyezték az emlékezés virágait az a Posta téri emlékműnél és az ungvári börtön bejáratánál lévő domborműves emléktáblánál.

Az esti órákban a megyei zenés-drámai színházban került sor a Kormorán együttes koncertjére. 

2017. október 23. Zelei Miklós: Hubertusz színházi előadására került sor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

2017. október 24. Ötödik alkalommal tartottak szüreti mulatságot a nagyberegi tájházban. Ezzel megkezdődött az őszi programsorozat az „élő” tájházban.

2017. október 26.  A gólyabál mérföldkő minden elsőéves hallgató életében, így a Rákóczi-főiskolán megrendezett esemény is nagy sikernek örvendett.

2017. október 25.  A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újult meg az a hat magyar vagy magyar csoportot is működtető óvoda, amelyeket Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke adott át ünnepélyesen. Az Ungvári és Munkácsi járás hat településén, Császlócon, Kisdobronyban, Nagydobronyban, Izsnyétén, Dercenben és Fornoson nyitotta meg kapuit a korszerűen felújított és felszerelt óvoda. Az intézményátadások alkalmából Nagydobronyban tartott sajtótájékoztatón Grezsa István kormánybiztos elmondta, hogy a két ütemben megvalósuló fejlesztési program keretében Kárpátalján 4,5 milliárd forint összegű támogatásból 22 óvoda építését és 80 óvoda felújítását végzik, s további tíz óvoda létrehozását és ötven óvoda korszerűsítését tervezik. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, Grezsa István kormánybiztosnak, valamint a KMPSZ-nek a program sikeréért.

2017. október 27. A KRISZ közreműködésével nyolcadik Kárpátaljai, egyben a hatodik Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelt rendezték meg. Az esemény témája ezúttal a reformáció volt. Az idei év segédanyagát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) fiataljai dolgozták ki.

2017. október 28. A Szent Márton Karitász Ösztöndíjprogramjának tízéves jubileuma alkalmából közel ötven kárpátaljai főiskolás és egyetemista gyűlt össze a Munkácsi Szent István Líceum dísztermében.

2017. október 29. Az UMDSZ támogatásával Palágykomorócon felavatták a magyarországi Balanyi Zoltán szobrász Hidak című alkotását. A támogatók nevében mások mellett Zubánics László elnök, Matl Péter szobrász, Buhajla József főkonzul, Illár József polgármester tartott avatóbeszédet.

* Pályatársai és tisztelői köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Tornai József Kossuth-díjas költőt, a nemzet művészét, a Magyar Írószövetség örökös tagját és egykori elnökét a szervezet budapesti székházában.

*Ungváron Szvida Vaszil (1913–1989) szobrász, fafaragóművész tiszteletére domborműves bronztáblát helyeztek el annak a háznak a falán, ahol 1952-től élt és dolgozott.  A kárpátaljai alkotók közül elsőként kapta meg a Sevcsenko-díjat, a legmagasabb ukrajnai művészeti kitüntetést, Kijevben a Nemzeti Múzeumban 15 alkotása látható.

*Első alkalommal szerveztek hagyományőrző szüreti mulatságot Szolyván. Az eseménnyel egybeesett a helyi magyar iskola születésnapja is, amely 15 éve működik a közösségben.

*Hájas István bátyúi festő 50 munkájából nyílt kiállítás a Beregszászi Református Egyház gyülekezeti termében. A kiállítással emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról, másik apropóját pedig a képek szerzőjének 50. születésnapja adta. Az ünnepeltet köszöntötte Taracközi Ferenc, a gyülekezet lelkésze és leánya, Hájas Csilla író is.

*Az ungvári járási Tiszaásványban harmadik alkalommal rendeztek hagyományőrző napot.

* Október végén a MTVA és a Hagyományok Háza szervezésében indult kárpátaljai jelentkezőkkel is  a Fölszállott a páva ötödik évada, ahol ismét a felnőtteké a szerep.

*A viski Kölcsey Ferenc Középiskolában Matl Péter Munkácson élő művész Ötösével című alkotásaiból nyílt kiállítás, amelyek a művészet eszközeivel mutatják be a Gulág borzalmait. Sari József rövid bevezetője után a művész ismertette a kiállítás anyagát A megjelenteket, valamint a művészt üdvözölte Jaroszlav Hajovics polgármester, illetve Darvai Csilla, a Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatónője.

* A jó borairól, gyümölcseiről híres Nagymuzsalyban harmadik alkalommal rendeztek Szüreti ünnepséget.

*A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete közleménye szerint Kárpátalja területe az elmúlt 150 évben több államhoz tartozott. Ha azonban megvizsgáljuk az elmúlt 150 év törvényeit aszerint, hogy milyen jogokat biztosítottak az anyanyelvi oktatáshoz, akkor azt találjuk, hogy – egészen a 2017. szeptember 5-én Kijevben megszavazott új oktatási törvény hatályba lépéséig – mindegyik állam biztosította az anyanyelvi oktatás lehetőségét állampolgárai számára – olvasható a dokumentumban. Ez azt jelenti, hogy az ukrán nép tagjai számára adott volt a jog ahhoz, hogy anyanyelvükön tanuljanak akkor is, amikor kisebbségi sorban éltek. Felfoghatatlan, hogy miért vonják meg az 5. osztálytól (a gyermekek 10 éves korától) ezt a jogot a ma már többségi pozícióban lévő ukránok az országban élő nemzeti kisebbségek képviselőitől. Az idézett dokumentumban három különböző állam három különböző történelmi korszakban született törvényiből idézik fel azokat a passzusokat, amelyek az oktatás nyelvét szabályozzák.

*A Reformáció 500. évfordulójának alkalmából a Magyar Bibliatársulat képviselői kétnyelvű – ukrán-magyar – Újszövetségeket adtak át a Kárpátaljai Református Egyháznak (KRE), intézményeinek és gyülekezeteinek, illetve a Kárpátalján működő ukrán protenstáns egyházak vezetőinek.

*Istenszülő oltalma (Pokrova) ünnepén, október elsején tartotta búcsúünnepét a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség.

 

(Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,  www.karpatinfo.netwww.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

 

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.